A Magyar Közlöny 22/209-es számában kihirdetésre került az egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló 2022. évi LIX. törvény. Ennek célja az átalakítások és EU-s vállalások miatt a felnőttképzés támogatása, hogy 2030-ra
minden évben az összes felnőtt 60%-a vegyen részt képzésben.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium Felnőttképzési Főosztálya Jogértelmezési Segédletet adott ki a változásokról, valamint az
illetékes minisztériumi főosztály Tájékoztatót az igazgatási szünet alatt történő felnőttképzési tevékenységekkel kapcsolatban.
Többrészes cikksorozatban mutatja be az Új felnőttképzési törvény.
Az új törvény értelmében a felnőttképzési intézményeknek új szakmai követelményeknek kell megfelelniük,
valamint új finanszírozási rendszert vezetnek be. A támogatásokat központilag kezelik, és a támogatás mértéke a képzési szolgáltatás
minőségétől és az eredményektől függően alakul majd. A törvénymódosítás lehetővé teszi a felnőttképzési intézmények számára, hogy önállóan is indítsanak felnőttképzési programokat, és nem csak a meglévő képzési szerkezetben, hanem új formátumokban is, például digitális formában.
Az új törvény lehetővé teszia felnőttoktatásban résztvevők számának növekedését is, ugyanis lehetőséget biztosít a felnőttoktatást
igénybe vevők számára, hogy részmunkaidőben folytassák tanulmányaikat, továbbá a munkavállalók számára is elérhetővé teszi
a felnőttképzést.
Összességében az új törvény célja a felnőttképzés minőségének javítása, és a képzésekben résztvevők számának jelentős növelése,
valamint a képzési szolgáltatások digitális formában történő elérhetővé tétele.
A Magyar Közlöny 22/209-es számában kihirdetésre került az egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló 2022. évi LIX. törvény. Ennek célja az átalakítások és EU-s vállalások miatt a felnőttképzés támogatása, hogy 2030-ra
minden évben az összes felnőtt 60%-a vegyen részt képzésben.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium Felnőttképzési Főosztálya Jogértelmezési Segédletet adott ki a változásokról, valamint az
illetékes minisztériumi főosztály Tájékoztatót az igazgatási szünet alatt történő felnőttképzési tevékenységekkel kapcsolatban.
Többrészes cikksorozatban mutatja be az Új felnőttképzési törvény.
Az új törvény értelmében a felnőttképzési intézményeknek új szakmai követelményeknek kell megfelelniük,
valamint új finanszírozási rendszert vezetnek be. A támogatásokat központilag kezelik, és a támogatás mértéke a képzési szolgáltatás
minőségétől és az eredményektől függően alakul majd. A törvénymódosítás lehetővé teszi a felnőttképzési intézmények számára, hogy önállóan is indítsanak felnőttképzési programokat, és nem csak a meglévő képzési szerkezetben, hanem új formátumokban is, például digitális formában.
Az új törvény lehetővé teszia felnőttoktatásban résztvevők számának növekedését is, ugyanis lehetőséget biztosít a felnőttoktatást
igénybe vevők számára, hogy részmunkaidőben folytassák tanulmányaikat, továbbá a munkavállalók számára is elérhetővé teszi
a felnőttképzést.
Összességében az új törvény célja a felnőttképzés minőségének javítása, és a képzésekben résztvevők számának jelentős növelése,
valamint a képzési szolgáltatások digitális formában történő elérhetővé tétele.
Nincs rejtett költség!
Ne maradj le! Jelentkezz most!
Jelentkezz most, csatlakozz tanfolyamainkra a legkedvezőbb árakon
Jelentkezz most, csatlakozz tanfolyamainkra a legkedvezőbb árakon. Kedvezményes, egyedülálló ajánlataink:
Otthon vagy a számok világában? Jelentkezz most induló Vállalkozási mérlegképes könyvelő tanfolyamunkra kedvezményes áron, mindösszesen: 239.990.- Ft-ért!
Te is szeretsz körmökkel dolgozni? Akkor csatlakozz Kézápoló és Műkörömépítő tanfolyamunkhoz! Kedvezményes, egyedülálló ajánlatunk mindösszesen: 178.990.- Ft!
A vállalkozási mérlegképes könyvelők rendelkeznek azzal a képesítéssel és tapasztalattal, hogy saját számviteli munkát végezzenek, valamint átfogó könyvelési munkát végezzenek egy vállalkozás számára. Összeállítja és aktualizálja a szervezet számviteli politikáját és a kapcsolódó szabályzatokat, figyelembe véve a vezetés sajátos igényeit.Analitikai nyilvántartásokat hoz létre a pénzügyi adatok nyomon követésére, és gondoskodik arról, hogy azok megfeleljenek a vállalat főkönyvének. Számítógépes programok és informatikai alkalmazások segítségével a hatályos jogszabályoknak megfelelő adóbevallásokat készít.
06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 H-P : 08:00 – 16:30-ig info@felnottkepzes.hu – Tanfolyam kedvező áron! Látogass el honlapunkra és válaszd ki a neked legjobban megfelelő tanfolyamot itt: TANFOLYAM – Nyilvántartási szám: E/2020/000131
A vállalkozási mérlegképes könyvelők rendelkeznek azzal a képesítéssel és tapasztalattal, hogy saját számviteli munkát végezzenek, valamint átfogó könyvelési munkát végezzenek egy vállalkozás számára. Összeállítja és aktualizálja a szervezet számviteli politikáját és a kapcsolódó szabályzatokat, figyelembe véve a vezetés sajátos igényeit.Analitikai nyilvántartásokat hoz létre a pénzügyi adatok nyomon követésére, és gondoskodik arról, hogy azok megfeleljenek a vállalat főkönyvének. Számítógépes programok és informatikai alkalmazások segítségével a hatályos jogszabályoknak megfelelő adóbevallásokat készít.
06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 H-P : 08:00 – 16:30-ig info@felnottkepzes.hu – Tanfolyam kedvező áron! Látogass el honlapunkra és válaszd ki a neked legjobban megfelelő tanfolyamot itt: TANFOLYAM – Nyilvántartási szám: E/2020/000131
Az országban a LEGOLCSÓBBAN!!
AKÁR 50% kedvezménnyel
Csatlakozz OKJ-s tanfolyamainkhoz!
Kedvezményes, egyedülálló ajánlatunk keretében!
Nincs rejtett költség! Ne maradj le! Jelentkezz most!
Miért minket válassz?
✅kidolgozott tananyagok
✅szakképzett, profi oktatók
✅ rugalmas időbeosztás
✅hétvégi tanórák
✅részletfizetés, és további kedvezmények
📌További részletek: http://www.felnottkepzes.hu/
☎️:06-30/733-75-38, 06-70/676-68-35
📬: info@felnottkepzes.hu
OKJ tanfolyam – OKJ tanfolyam a legkedvezőbb áron!
Felnőttképzés – Országos szinten kiemelkedően sok szakember vizsgázott a Modello Módszertani és Képzési Intézetnél.
Országos szinten kiemelkedően sok szakember vizsgázott megyénkben. A Modello Módszertani és Képzési Intézet komolyan veszi a szakemberhiány enyhítését, és annak megoldását. A vállalati és céges képzések specialistájaként elmondhatjuk, hogy a (felnőttképzésben) Vállalati képzések területén:
Több jó megoldás létezik. Legjobb csak egy! Mondta el Hágen Tímea Igazgató!
Kiváló szakemberek kerülnek ki országosan, ezen esetben Gyöngyösről is, Írta meg a HEOL.
Jelentkezz, és tanulj Te is szakmát a legjobb feltételek mellett!
Rugalmas időrend, kiemelkedő szakmai oktatók, és nem utólsó sorban nagyon kedvező árakon! Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 H-P : 08:00 – 16:30-ig
Cikk:
– A „régi” mestereségek, a kétkezi munkával járó szakmák ma már nem igazán divatosak a fiatalok körében. A szakmabeliek szerint is évről évre egyre kevesebb fiatal jelentkezik ezekre, köztük a burkoló képzésre. A Modello Módszertani és Képzési Intézetnél azonban, minden várakozást felülmúlóan, közel harminc burkoló szakemberjelölt adott számot a tudásáról a napokban Gyöngyösön, ez pedig országos szinten is kiemelkedő eredmény – tájékoztatta portálunkat Hágen Tímea, igazgató.
Elmondta, hogy a három napon át tartó gyakorlati vizsgán a vizsgázók előre elkészített beton aljzatra térburkoló elemeket helyeztek el homok ágyazatba, valamint ragasztott vékonyágyas hidegburkolat készítése is szerepelt a feladatok között. A tanfolyam zárásaként elméleti, gyakorlati és szóbeli vizsgákon kellett bizonyítani tudásukat képzésben résztvevőinknek.
– Majd szóbeli megmérettetés után bizonyítványátadással zárult a képzés. Mindez azért nagy eredmény, mert a képzést elvégző szakemberek a jövőben az utánpótlás nevelésébe, a szakmát tanuló fiatalok képzésébe is bekapcsolódhatnak vagy akár saját vállalkozást is indíthatnak a szakmán belül. Örömünkre szolgál, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a Modello Módszertani és Képzési Intézet Kft. résztvevőitől. Elsősorban az oktatók magas szintű rugalmasságát képzettségét, a tapasztalatokon alapuló szaktudását, rugalmassággá és a képzések gyakorlatorientáltságát emelik ki – húzta alá Hágen Tímea.
MODELLO – Vállalati és céges képzések specialistája.
Általunk Országosan indított felnőttképzésből lehet egyetemi kredit! Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona (rektor), Kalóné Dr. Szűcs Erzsébet (főigazgató), Sándor József (felnőttképzési és gyakorlatszervezési osztályvezető), Karlik Dominika és jómagam közel féléves szakmai előkészítését követően az Országban elsőként, egyedülállóan biztosíthat felnőttképzési intézetünk Egyetemi felvételi kreditpontot!
Kiemelkedő szakmai elismerés, hogy a Modello Módszertani és Képzési Intézetünk becsatlakozott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem felnőttképzési portfóliójába is. Ennek köszönhetően lehetségessé válik, hogy a MODELLO-nál sikeresen elvégzett, speciálisan koordinált képzések alapján megszerzett kreditpontok beszámításra kerülnek az egyetemi tanulmányokba.”
„Ezúton is szeretném megköszönni Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona Rektor Asszonynak a fentiekhez kapcsolódó mentorálását, és stratégiai támogatását.”
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor és Fülöp Henrik
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.
A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van.
Mi mindenben támogatunk, segítünk Neked, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében! Képzéseinken, tanfolyamaink, tréningjeinken, vizsgáinkon keresztül igazi tudást adunk Neked! Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval és trendekkel!
MODELLO Tudást adunk! Felnőttképzés, Tanfolyamok, Képzések, Tréningek, Vizsgák, Nyelvvizsgák
A képzések, tanfolyamok felnőttképzés keretében kerülnek megvalósításra.
A tanfolyamok gyakorlat orientáltak. Minden képzésben, tanfolyamon résztvevő számára konkrét ajánlatokat közvetítünk folyamatosan, napi – heti rendszerességgel.
A képzésen, tanfolyamon, kurzusokon reszt venni szándékozok ugyanazon kedvezményekre jogosultak a tanfolyamok és képzések tekintetében a weboldalunkon történő jelentkezés esetén, mintha közvetlenül a felnőttképzési intézményeknél jelentkeznének.
A felnottkepzes.hu vizsga ár garanciát vállal, továbbá a tanfolyamok, képzések sikeres elvégzéséhez részletfizetési kedvezményt nyújt.
Felnőttképzésben életbe lépő változások, OKJ képzések, tanfolyamok – államilag elismert szakképesítés, OKJ-s tanfolyamok – Részszakképesítések, képzési ajánlat és becsatlakozási lehetőség 1 helyen, Keresési lehetőségek és további funkciók, Árak és kedvezmények, Jelentkezési feltételek, aktuális tanfolyamok, aktuális képzési kínálatunk folyamatosan frissül az érdeklődéseknek és az igényeknek megfelelően. Napi felnőtt oktatási, tanfolyami és képzési híreink tájékoztatnak a jogszabályokban, képzésekben, tanfolyamokban, vizsgákban történő naprakész változásokról.
Bővebb és részletesebb információkat találhatsz a www.felnottkepzes.hu oldalunkon!
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! KedvesPedagógusKolléga! Az országimázs, turisztikaidesztinációk hazánkidegenforgalmiértékeioktatói továbbképzés már az új “OTR” rendszer szerint valósul meg. Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a képzésben résztvevő szakoktatókkal az országimázs jelentését, nemzeti identitását, eszközrendszerét. Ehhez kapcsolódóan elsajátítják a turisztikai desztináció, mint fogadótérség (célterület) vonzóképességét, szolgáltatási lehetőségeit, mint komplex turisztikai terméket, napjaink marketing és versenypiaci céljaihoz egyaránt illeszkedően. Megismerik Magyarország idegenforgalmi értékeinek változását, átalakulását, és a turizmus új trendjeit, továbbá a napjainkra kialakult 9 turisztikai régió valódi jellemzőit.
Egy kiváló lehetőséget biztosítunk az oktatók továbbképzési kötelezettségének teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatóitovábbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítókat és minden kényelmet, igénytbiztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében
Mindenről azt gondoltuk, hogy változik, de kiderült, hogy minden ugyanaz marad, csak másképp. Henning Mankell
Jelentkezz az oktatói továbbképzésre Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési Program elvégzésével megszerezhető és fejleszthető kompetenciák: – Az országimázs fogalmának és annak alakításával kapcsolatos alapfokú, releváns ismeretek. – A turisztikai desztináció fogalmának, elemeinek és eszközrendszerének valamint a desztináció menedzsment tevékenyégének és eszközrendszerének ismerete. – Magyarország idegenforgalmi értékeinek jellegzetességei, értéke és az idegenforgalom trendjeinek alapszintű ismerete. – A képzésben résztvevők ország ismerettel kapcsolatos általános ismeretei fejlődnek – A képzésben résztvevők általános kommunikációs készségei és hazánk idegenforgalmi értékeivel kapcsolatos attitűdje fejlődik. Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési Program céljai: – A képzésben résztvevők megismerjék az országimázs jelentését és a kialakításához, alakításához kapcsolódó fogalmakat. – A képzésben résztvevők ismerjék meg a turisztikai desztináció jelentését és a desztináció menedzsment célját és eszközrendszerét. – A képzésben résztvevők ismerjék meg Magyarország idegenforgalmi értékeinek főbb csoportjait, jellemzőit, hangsúlyt helyezve az idegenforgalmi kereslet újszerűségére.
Oktatói továbbképzésünk célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói Te is jelentkezhetsz ha: – Felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezel – Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus gyakorlattal rendelkezel – Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettséggel rendelkezel
Mindezt30 óra alatt! Képzés azonosítószáma: 2MOD127-32/22 Továbbképzés ára:90.900 Ft
Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történőmegszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltettefigyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy azehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk! Jelentkezz az oktatói továbbképzésre
A szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban oktatói továbbképzés már az új “OTR” rendszer szerint valósul meg.
A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban” Oktatói Továbbképzési programmegismerteti a vendéglátás szakterületen dolgozó szakoktatókkal a szakma és a technológia fejlődése által újonnan alkalmazott alapanyagokkal, technológiákkal, és eszközökkel egyaránt. A képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven megismerhetik a vendéggel történő kommunikáció fejlődésének, és változásának irányvonalait, a kommunikáció, a rendelésfelvétel, és a fizetési lehetőségek, valamint a panaszkezelés technológiai fejlődését, és azok alkalmazási lehetőségeit egyaránt.
Egy kiváló lehetőséget biztosítunk az oktatók továbbképzési kötelezettségének teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítókat és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében
Mindenről azt gondoltuk, hogy változik, de kiderült, hogy minden ugyanaz marad, csak másképp.
Henning Mankell
Jelentkezz az oktatói továbbképzésre
A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban” OktatóiTovábbképzési Program elvégzésével megszerezhető és fejleszthető kompetenciák:
– Gasztronómiai kifejezések, nyersanyagok, technológiák és eszközök ismerete
– A magyar gasztronómia jellemző, neves ételeinek és italainak ismerete, azok ajánlása a vendégek számára
– A vendégekkel való kommunikáció általános, valamint a vendéglátásra jellemző szituációkban leggyakrabban előforduló kifejezéseinek, szókincsének ismerete.
– A vendéglátásban közvetlenül nem előforduló, de a vendégek részéről leggyakrabban előforduló, helyzetek, szituációk, segítség-nyújtási igények megfelelő értelmezése és azokban hatékony információ és segítség nyújtás.
– A képzésben részt vevő képes lesz a magas szintű idegen nyelvi kommunikációra a vendéglátó ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos információ nyújtásának területén.
– A képzésben részt vevő képes lesz idegen nyelven tájékoztatást adni a vendéglátó ipari szolgáltatások fajtáiról
– A képzésben részt vevőnek általánosságban fejlődnek a vendégközpontú kommunikációs készségei.
– A képzésben részt vevőnek kialakulnak azok az alapkészségei melyek segítségével oktatni lesz képes a szakmai kommunikációt idegen nyelven a vendéglátó ipari szolgáltatásokban és amelyek lehetőséget nyújtanak számára a továbbképzéseken való részvételre.
– A képzésben résztvevő képessé válik a szakterületéhez kapcsolódó idegen nyelvi kommunikációra írásban és szóban egyaránt.
A „Szakmai szókincs és kommunikációidegen nyelven a vendéglátásban” OktatóiTovábbképzési Program céljai:
– A képzésen résztvevők megismerjék a gasztronómiában használt alapvető nyersanyagokat és konyhatechnológiai műveleteket, valamint a termelés és az értékesítés során használandó legfontosabb eszközöket. – A képzésben résztvevők ismerjék meg idegen nyelven a vendégekkel zajló információ szakmai kifejezéseit, a rendelés felvétellel és a vendégek esetleges kifogásaival, panaszaival kapcsolatban. – A képzésben résztvevők ismerjék meg azokat a területeket amelyekről a vendégek jellemzően információt szeretnének kapni és legyenek képesek azokra megfelelő választ és tanácsot adni szükség esetén.
– Felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezel – Legalább középfokú, „C” típusú nyelvvizsga idegen nyelvből. – Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus gyakorlattal rendelkezel – Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettséggel rendelkezel
Mindezt 30óra alatt!
Képzés azonosítószáma: 2MOD126-32/22
Továbbképzés ára:96.600 Ft
Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!
A szakmai szókincs és kommunikáció idegennyelven a turisztikai szolgáltatásokban oktatói továbbképzés már az új “OTR” rendszer szerint valósul meg. A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a turisztikai szakterületen dolgozó szakoktatókkal a szakma fejlődése által újonnan kialakult, és elterjedt marketin és értékesítési lehetőségeket, azok alkalmazását, az eladás ösztönzésének új lehetőségeit. Megismerteti a képzésben résztvevőkkel az utazás- és programszervezés legújabb irányvonalait, az E-turizmusban rejlő lehetőségeket, és azok alkalmazását, továbbá a szállásadáshoz kapcsolódóan újonnan bevezetett technológiai újdonságokat, a képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven.
Egy kiváló lehetőséget biztosítunk az oktatók továbbképzési kötelezettségének teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmaimegvalósítókat és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében
Mindenről azt gondoltuk, hogy változik, de kiderült, hogy minden ugyanaz marad, csak másképp. Henning Mankell
ASzakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokbanOktatói Továbbképzési Program elvégzésével megszerezhető és fejleszthető kompetenciák: – Marketing- és értékesítési tevékenység végzése. – Kül- és belföldi partnerekkel turisztikai szolgáltatási, kapcsolattartási feladat teljesítése, be- és kiutazások szervezése. – Információk gyűjtése különféle közlekedési és szálláslehetőségek elérhetőségéről, áráról és komfortfokozatáról, az ügyfelek igényeinek felmérése, tájékoztatás nyújtása számukra az utazás lebonyolításával kapcsolatban. – Menetjegyek és igazolások kiállítása. – Üzleti vagy magánutasok részére csoportos utak szervezése, és azok értékesítése. – A szállodai szállásadással kapcsolatos ismeretek (szobafoglalás, szobák komfortfokozatai, és ára, szállodai szolgáltatások, reklamációk, panaszok kezelése). – Általános információk a vendégek számára. Programajánlás és szervezés. – A képzésben részt vevő képes lesz a magas szintű idegen nyelvi kommunikációra a turisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatos információ nyújtásának területén. – A képzésben részt vevő képes lesz idegen nyelven tájékoztatást adni a turisztikai szolgáltatások fajtáiról. – A képzésben részt vevőnek általánosságban fejlődnek a vendégközpontú kommunikációs készségei. – A képzésben részt vevőnek kialakulnak azok az alapkészségei melyek segítségével oktatni lesz képes a szakmai kommunikációt idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban és amelyek lehetőséget nyújtanak számára a továbbképzéseken való részvételre. – A képzésben résztvevő képessé válik a szakterületéhez kapcsolódó idegen nyelvi kommunikációra írásban és szóban egyaránt.
A Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban Oktatói Továbbképzési Program céljai: – A képzésben résztvevők ismerjék meg a marketinggel, eladás-ösztönzéssel kapcsolatos tevékenységet idegen nyelven. – A képzésben résztvevők legyenek képesek általános ismeretek nyújtására a vendégek számára, valamint ismerjék meg a programszervezéssel és utazásszervezéssel kapcsolatos fogalmakat idegen nyelven. – A képzésben résztvevők rendelkezzenek tudással a szállásadással kapcsolatos fogalmakról, a szállodai szolgáltatások típusairól és a vendégek általi panaszok kivizsgálásáról és kezeléséről. Oktatói továbbképzésünk célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói Te is jelentkezhetsz ha: – Felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezel – Legalább középfokú, „C” típusú nyelvvizsga idegen nyelvből. – Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus gyakorlattal rendelkezel – Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettséggel rendelkezel
Mindezt 30 óra alatt! Képzés azonosítószáma: 2MOD128-32/22 Továbbképzés ára: 96.600 Ft
Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kolléga! Ez már az új “OTR” rendszer szerint megvalósuló oktatói továbbképzés, válasz minket. Az oktatói továbbképzés céljának rövidmegfogalmazása: A szakképző intézmények oktatóinak felkészítése az idegen nyelvű vendéglátóipari értékesítés oktatására. A képzés célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói Egy kiváló lehetőség az oktatók továbbképzési kötelezettség teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítók és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében
Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!
Oktatói továbbképzés:
Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban
Oktatóitovábbképzés! Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kolléga! Ez már az új “OTR” rendszer szerint megvalósuló oktatói továbbképzés, válasz minket. Az oktatói továbbképzéscéljánakrövidmegfogalmazása: A szakképző intézmények oktatóinak továbbképzése az idegen nyelvű turisztikai oktatásra. A képzés célcsoportja: Köznevelési intézmények vezetői Egy kiváló lehetőség az oktatók továbbképzési kötelezettség teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítók és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!
Ez már az új “OTR” rendszer szerint megvalósuló oktatói továbbképzés, válasz minket.
Az oktatói továbbképzés céljának rövid megfogalmazása:
A képzésben résztvevő oktatók megismerjék a vendéglátásban és az idegenforgalomban használatban lévő digitális eszközöket, amelyek megkönnyítik és hatékonnyá teszik a vendégeknek kínált szolgáltatásokat.
A képzés célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói
Egy kiváló lehetőség az oktatók továbbképzési kötelezettség teljesítésére. Jelentkezz a Modello Módszertani és Képzési Intézet új oktatói továbbképzésére! Magas szintű szakmai megvalósítók és minden kényelmet, igényt biztosítunk az elvárt kiemelkedő minőség oktatói továbbképzés tükrében
Szeretnénk felhívni szíves figyelmedet különösen arra, hogy lehetőség nyílik az Oktatói Továbbképzési Program komplett nevelőtestületek, tanári karok részére történő megszervezésére, akár kihelyezett formában! Amennyiben ez a lehetőség felkeltette figyelmedet, kérlek, keress minket bizalommal elérhetőségeinken annak érdekében, hogy az ehhez kapcsolódó részleteket egyeztetni tudjuk!
A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a turisztikai szolgáltatásokban ” program megismerteti a turisztika szakterületén dolgozó szakoktatókkal a szakma és a technológia fejlődése által újonnan alkalmazott alapanyagokkal, technológiákkal, és eszközökkel egyaránt. A képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven megismerkedik a szálással kapcsolatos információkkal, szállodai szolgáltatásokkal, valamint a panaszok kezelésének módjával is. A képzésben résztvevő elsajátíthatja, hogy hogyan kell helyt állni a programszervezésben, utazásszervezésben.
Általános információ nyújtása, programszervezés, utazásszervezés
Szállásadással kapcsolatos ismeretek, szállodai szolgáltatások, kifogások, panaszok kezelése.
A záró ellenőrzés módja:A képzés zárásakor 30 kérdésből álló feladatsor elkészítése, melyben vannak megválaszólós, felelt-kiválasztó és igaz-hamis jellegű kérdések is. A feladatsort legalább 60%-os eredménnyel kell teljesíteni.
A képzés csoportlétszáma: A képzés minimális csoportlétszáma: 12 fő, a képzés maximális csoportlétszáma: 15 fő
Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési program
Az „Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a képzésben résztvevő szakoktatókkal az országimázs jelentését, nemzeti identitását, eszközrendszerét. Ehhez kapcsolódóan elsajátítják a turisztikai desztináció, mint fogadótérség (célterület) vonzóképességét, szolgáltatási lehetőségeit, mint komplex turisztikai terméket, napjaink marketing és versenypiaci céljaihoz egyaránt illeszkedően. Megismerik Magyarország idegenforgalmi értékeinek változását, átalakulását, és a turizmus új trendjeit, továbbá a napjainkra kialakult 9 turisztikai régió valódi jellemzőit.
A képzés megnevezése (programcím): Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei.
A továbbképzés céljának rövid megfogalmazása: A képzésen résztvevő oktatók olyan ismeretek sajátítsanak el, melyek segítségével hatékonyan tudják megismertetni a diákokkal az országimázs fogalmát, annak kialakításának eszközeit a turisztikai desztinációval kapcsolatos fogalmakat, úgy hogy szem előtt tartják hazánk idegenforgalmi értékeinek újszerű megközelítését.
A képzés célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói
A képzésbe való becsatlakozás feltételei:
Felsőfokú iskolai végzettség
Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettség
Legalább 3 év oktatói tapasztalat és/vagy pedagógusi gyakorlat.
A továbbképzés óraszáma: 30 óra
Képzés azonosítószáma: 2MOD127-32/22
A továbbképzés kreditértéke: 30 óra
Képzés típusa: Csoportos képzés
Képzés helyszíne: országosan, változó helyszínen
Részvételi díj: 90.900,- Ft
A továbbképzés főbb tematikai egységei:
Az országimázs fogalma, kialakítása
A turisztikai desztináció fogalma, a desztináció menedzsment lényege, eszközrendszere.
Magyarország idegenforgalmi értékei. Új trendek a turizmusban.
A záró ellenőrzés módja: A képzés befejezésekor egy 20 kérdésből álló dolgozat megírása, melyben vannak felelt kiválasztós és” kifejtős” típusú kérdések is.
A képzés csoportlétszáma:
A képzés minimális csoportlétszáma: 12 fő, a képzés maximális csoportlétszáma: 15 fő
A „Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban” Oktatói Továbbképzési program megismerteti a vendéglátás szakterületen dolgozó szakoktatókkal a szakma és a technológia fejlődése által újonnan alkalmazott alapanyagokkal, technológiákkal, és eszközökkel egyaránt. A képzésben résztvevő által elsajátított idegen nyelven megismerhetik a vendéggel történő kommunikáció fejlődésének, és változásának irányvonalait, a kommunikáció, a rendelésfelvétel, és a fizetési lehetőségek, valamint a panaszkezelés technológiai fejlődését, és azok alkalmazási lehetőségeit egyaránt.
Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban
A képzés megnevezése (programcím): Szakmai szókincs és kommunikáció idegen nyelven a vendéglátásban
A továbbképzés céljának rövid megfogalmazása: A szakképző intézmények oktatóinak felkészítése az idegen nyelvű vendéglátóipari értékesítés oktatására
A képzés célcsoportja: Szakképző intézmények oktatói
A képzésbe való becsatlakozás feltételei:
Felsőfokú iskolai végzettség
Legalább egy szakma elméleti és/vagy gyakorlati oktatásához törvényben meghatározott végzettség
Legalább 3 év oktatói vagy pedagógus tapasztalat
Legalább középfokú, „C” típusú nyelvvizsga idegen nyelvből.
A továbbképzés óraszáma: 30 óra
Képzés azonosítószáma: 2MOD126-32/22
A továbbképzés kreditértéke: 30 óra
Képzés típusa: Csoportos képzés
Képzés helyszíne: országosan, változó helyszínen
Részvételi díj: 96.600,- Ft
A továbbképzés főbb tematikai egységei:
A gasztronómia nyersanyagai a konyhatechnológiai kifejezések, a vendéglátásban használt eszközök.
A vendéggel történő kommunikáció, étel-ital rendelés felvétele, ajánlás. vendégkifogások kezelése
Információnyújtás a vendégeknek (orvosi ellátás, közlekedés, pénzváltás, banki szolgáltatások, panaszbejelentés a rendőrségen) A záró ellenőrzés módja: A képzés zárásakor 30 kérdésből álló feladatsor elkészítése, melyben vannak megválaszólós, felelt-kiválasztó és igaz-hamis jellegű kérdések is. A képzés csoportlétszáma: A képzés minimális csoportlétszáma: 12 fő, a képzés maximális csoportlétszáma: 15 fő
2022 – Újdonságok a továbbképzésben! Kreditpontos kötelező továbbképzés! Elsősorban a kiváló oktatóinknak köszönhető, hogy a kötelező továbbképzéseinknek a kezdetektől nagyok sokan szavaznak bizalmat.
Tanári továbbképzés!
Jelentkezz hozzánk, szerezz kreditet!
Digitális eszközök a vendéglátásban és a turizmusban – Tanári Továbbképzés
Teljesítsd továbbképzési kötelezettségedet profi körülmények, és magas színvonalú szolgáltatások mellett! Tanulj a szakma legelismertebb, és kiemelkedő szakembereitől, a modernitás és az egyes szakterületeken Európában végigsöprő új trendek képviselőitől!
A 2020-as évek kezdetével napjainkig bekövetkezett információs- és technológiai fejlődés új irányt teremtett nem csupán hétköznapjainkban, hanem a tanári, oktatói továbbképzésekben is egyaránt!
Országimázs, turisztikai desztinációk hazánk idegenforgalmi értékei – Tanári Továbbképzés
LEGÚJABB RENDSZER SZERINTI OKTATÓI TOVÁBBKÉPZÉSI KÍNÁLATUNK:
A 21. század által inspirált új technológiák, és az azokhoz kapcsolódó módszertani leírások – forradalmi átalakulás elősegítése a szakképzésben az alábbi szakterületen – a jövő generációjának tudatos, naprakész felkészítése és fejlesztése – figyelemfelkeltő, lényegre törő, modern oktatási tematikáink közül választhatsz elsőként!
Hozzájárulunk a szakképzés megújításához, az oktatók kompetenciának fejlesztéséhez,
és közösen előre mozdítjuk a szakmai oktatás színvonalát!
Foglalkozásainkon, minden résztvevőnk számára magas színvonalú catering biztosított! A Jelentkezési lapok a továbbképzésekhez a csatolmányban megtalálhatóak! Kérlek, fordulj hozzám és keress bizalommal.
Szaktanárok, Oktatók, Szakképzési Centrumok, Egyházi, Alapítványi és Önálló fenntartású Intézmények Figyelem!
A hegesztő a fém alkatrészek hegesztését és vágását végzi gázláng, villamos ív, fémolvasztásos vágására és olvasztására szolgáló más hőforrások segítségével. A képzésen 4 hegesztési eljárást sajátíthatsz el: CO, AWI, ív és lánghegesztést. Bevontelektródás hegesztő, Volfrámelektródás hegesztő, Fogyóelektródás hegesztő.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
– olvasni a műszaki rajzokat és a kapcsolódó utasításokat, szabályozásokat
– munkaterületet ellenőrizni
– előkészíteni a munkadarabot
– beüzemelni a munkavégzéshez szükséges gépeket
– elvégezni a szükséges vágásokat, darabolásokat
– elvégezni a hegesztést
– önellenőrzést végezni a munka megkezdése előtt, alatt és befejezése után
– betartani és betartatni a munkabiztonsági és környezetvédelmi előírások
OKJ azonosító:34 521 06
Engedélyszám:E-000526/2014/A132
A Felnőttképzésben zajló változásokösszefoglalásáról szóló rövid tájékoztatónkat is elolvashatod. Az elsődleges- és/vagy a másodlagos munkaerő-piacon történő elhelyezkedés érdekében kínálunk államilag elismert szakmai képesítés megszerzésére irányuló tanfolyamokat és képzéseket.
Felnőttképzésben életbe lépő új változások
A felnőttképzésben résztvevő személyek vonatkozásában az új rendelkezések alapján, az egyszerűbb munkafolyamatok ellátására alkalmas államilag elismert szakképesítés megszerzését követően továbbtanulás lehetősége nyílik. A családbarát foglalkoztatás legmodernebb elemét, az anyasági/apasági szabadság után nyugdíjjogosultságot érő korú dolgozónak biztosított átképzések megvalósításában is otthon vagyunk.
A felnőttképzésben életbe lépő új törvényi szabályozásokat a cégek, üzleti partnerek és képzésszervező szakmai szövetségek is nehezen tudják követni, és eligazodni bennük. Nem is gondolnánk, milyen sok minden történik a felnőttképzésben. A legutóbbi években rengeteg változást hoztak a folyamatos jogszabályi változások ebben az ágazatban, és az új változások következtében újabbnál újabb kihívásokkal és lehetőségekkel kell szembesülnünk. Felnőttképzés, új tanfolyamok és képzések
induló tanfolyamok és új képzések.
Az egyik legfontosabb jogszabályi változás, hogy a törvényalkotók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a különböző kiegészítő képesítéseket és tanfolyamokat megfelelő minőségben adják át a felnőttképzők, vagyis a hatóságok egyre gyakrabban, és egyre szigorúbban ellenőrzik ezen tevékenységek megvalósítását. Felnőttképzésben életbe lépő új változások
A járványhelyzet miatt tanfolyamaink megvalósítására olyan kreatív megoldásokat dolgoztunk ki, amelyek biztosítják a hatékony, tartalmas tanulást az érintett szakmákban. Ezt elsősorban azzal tudjuk megoldani, hogy minden tanfolyamhoz rendelkezésre állnak online órák, e-learning tananyagok és jegyzetek egyaránt.
ÁRAK:Az árak nem változnak, mi nem emeljük folyamatosan az árainkat. A tanfolyamok képzett szakemberekkel, profi oktatókkal zajlanak. Az órák tartalmasan és interaktívan telnek. Sok gyakorlatot végzünk, a tanfolyami résztvevők között sokféle érdeklődésű, motivált ember van, és rendelkezünk egy fejlődési lehetőséget biztosító, családias hangulatú csapattal.
Hosszú távra tervezünk, ezért a tanfolyamokat olyan tematikákra ás témákra építjük fel, amelyek hosszabb távon is irányt mutatnak és megfelelő szaktudás birtokában a képzettebbeknek tovább kell folytatniuk a tanulást. Ismerjük a piacképes szakmai területeket, ezért úgy alakítottuk ki aktuális képzési palettánkat, hogy a fontosabb és piacvezető tanfolyamok szervezésére és indítására fektetjük a hangsúlyt. Hogyan dönts az adott szakma mellett? Mindig érdemes átgondolni, hogy valóban megtaláltad-e azt a területet, amellyel hosszú távon foglalkozni szeretnél! Milyen feladatok vannak a munkahelyemen?
Tanfolyamok 2022, most jelentkezz.
Egyik célunk, hogy segítsük a munkavállalókat, hogy pótolják a műveltségi hiányosságaikat,továbbfejleszthessék szakmai tudásukat, és személyes kompetenciáikat egyaránt. Emellett olyan speciális programok is létrejönnek, amelyben sikeresen részt vehetnek azok az emberek is, akik nem rendelkeznek a szükséges alapismeretekkel, tapasztalatokkal, kompetenciákkal. Ha nem találod induló/futó tanfolyamaink között azt a képzést, amelyre jelentkezni szeretnél, akkor se keseredj el, hanem jelezd részünkre igényedet, s lehet, hogy már napokon belül indulhat is az a tanfolyam, amelyiket szeretnéd!
Jelentkezz most, becsatlakozási lehetőség!
A MODELLO felnőttképző. mint a piacvezető felnőttképző intézet Magyarországon, országos képzőközpont, nyelvvizsgahely, az évek alatt megszerzett tapasztalatainak köszönhetően figyelemmel kíséri a munkaerő piac igényeinek változását, és igyekszik ahhoz igazítani aktuális képzési kínálatát annak érdekében, hogy a képzés sikeres elvégzése által a résztvevők minél nagyobb eséllyel tudjanak elhelyezkedni.
MODELLO – Piacvezető felnőttképzés 2022-ben is!
A MODELLO fodrász tanfolyamán egy teljesen új képzési csomagot vezet be. A komplex és gyakorlatorientált fodrász képzés hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló, modern szakmai tudást és kompetenciákat biztosít a résztvevőknek. A MODELLO Magyarországon elsőként vezeti be az új képzési modellt, mely teljes egészében megfelel az Európai Unió kihívásainak.
OKJ becsatlakozás, Legsikeresebb tanfolyamok, Felnőttképzés
Az új képzési modell külföldön is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és egyre nagyobb az érdeklődés iránta.
Fodrász(Komplex) tanfolyam
A Fodrász (Komplex) tanfolyam ajánlott mindazoknak, akik egy jól fizető munka felé szeretnének elindulni. A tanfolyamon résztvevők megtanulják majd a különböző hajszerkezeteket és hajformákat, valamint a hajviseleteket. A kurzus végén a résztvevőknek ismeretük lesz a legelterjedtebb festési technikákról és ezek alkalmazásáról egyaránt. Fodrász (Komplex) tanfolyam A fodrász elsődleges feladatai a különböző hajformák kialakítása, a hajfestés és a hajvágás. A munka során állandóan szembesülnek a legújabb trendekkel, divattal, így tudásuknak és ismeretüknek mindig naprakésznek kell lennie. A fodrásznak még egy fontos feladata van, mégpedig hogy munkáját szeretettel és figyelmességgel tudja végezni, hiszen az kuncsaftok megismeréséről is tanúskodik a fodrász által kialakított hajviseletük.
A képzés célja: A résztvevők szakmai ismereteinek bővítése, korszerűsítése a fodrász szakmában. A képzésben való részvétel
A fodrász szakma megélénkülést hozott a munkaerőpiacon. A szakma iránti érdeklődés az elmúlt években egyre nagyobb, és a keresletnek megfelelően a kínálat is megnövekedett. A MODELLO Fodrász képzése Budapesten és vidéken egyaránt elérhető kedvezően alacsony áron.
Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő, Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő képzés, Műtárgyvédelmi munkatárs – Múzeumi gyűjtemény és raktárkezelő tanfolyam, Felnőttképzés
A közeli jövőben, az Európai Unióban nagyobb mértékű gazdasági növekedés várható. Az öreg kontinens gyengülő gazdasági pozíciójának és bizonytalan jövőjének ellenére a technológiai forradalom hajnali korában vagyunk. A digitális világhoz csatlakozik a technológia egy újabb megújulásának, az innovációnak a hulláma. Az innovációs forradalom vezetője lehetne az Európai Unió, de ehhez több kell, mint egy egyszeri ötlettel felsejlő esély. Már a jelenlegi körülmények között is a technológia haladásának üteme és a piaci verseny egyre nagyobb kihívást jelentenek. Emellett az EU-ban a szükséges innovációs kapacitás még mindig erősen függ a központi politikától, amelyet nem csak a hazai szabályozások, hanem a globális gazdasági helyzet is nehezít. A jövőben újabb fokozatos változásokra kell számítani, melyek egyre több újabb problémát vethetnek fel. A technológiai változások gyorsulnak és az életünket egyre inkább átszövik, egyre mélyebben, és egyre nagyobb mértékben vesznek részt a hétköznapjainkban. A héten pont aktuális: mások észrevételeire érdemes figyelni, hiszen így véleményt lehet formálni.
Nemrégiben egy kedves ismerősöm megkérdezte tőlem: mit gondolok a jövőről általánosságban. Mi az, ami szerinted fontos lenne? stb…
Szóval fejtsük ki. Mielőtt bármit is mondanék, tudni kell rólam: hogy nem vagyok közgazdász, semmilyen tudományos alapképzés nem tartozik hozzám. Csupán szeretnék kifejteni néhány gondolatot a jövővel kapcsolatban. Természetesen mindez csak az én véleményem.
A jövőre történő felkészülés sokféle módon történhet. Az egyik legfontosabb, ha az ember tájékozott világ mindennapi dolgaiban, de nem csak a jelenlegi trendeket ismeri, hanem figyeli és felkészült a küszöbön álló változásokra is. Ezek azonban több esetben speciális „fogalmak”, amelyek értelmezéséhez technikai és szakmai háttér egyaránt szükséges.
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam.
A legújabb tanfolyamok, legkeresettebb tanfolyamok 2022 képzések, 2022 tanfolyamok, új MODELLO tanfolyamok, új MODELLO képzések, felnőttképzés, 2022-ben a legkeresettebb képző a MODELLO, piacvezető felnőttképző intézet Magyarországon, országos képzőközpont, nyelvvizsgahely, tanfolyam, képzés.
A MODELLO a felnőttképzés piacvezető intézete. Célunk, hogy folyamatosan közelítsük képzési kínálatunkat a felnőttképzésben résztvevők igényeihez, ezért is változatos és széleskörű képzési palettánk, amelyek közül az egyik legújabb a Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam.
A Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam segítségével megszerzed az alapvető ismereteket és gyakorlatot, valamint elméleti tudást a hűtésről és a légtechnikáról.
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő, Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő képzés, Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam, Felnőttképzés
A tanfolyamról: Ez a tanfolyam a hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő feladatköréhez kapcsolódó szakmai elméleti és gyakorlati alapismeretek elsajátítására alkalmas.
A képzés elvégzése által lehetőség nyílik a munkaerőpiacon kiemelten keresett, szakmai tudást igénylő végzettség megszerzésére.
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam
A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő feladata a hűtő- és légtechnikai gépek, berendezések és készülékek szerelése, üzemen kívüli és üzemi karbantartása, metszeti rajzon való olvasás, profilozott lemezek szerelése, a környezetben elhelyezett eszközök üzemeltetése.
A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő végezhet nagyobb összeszerelési feladatokat is, mint például egy házi klíma berendezés telepítése és beüzemelése.
Jellemzően Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam
A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő közvetlen feladatai a klimatizáló berendezések tervezése, telepítése, üzemeltetése és karbantartása, a légkezelési berendezések szerelési munkái (dohányzó helyiségek, stúdiók szellőztetésén túl is), valamint az ezekhez tartozó energiaforrások (pl. gáz- és dízelmotorok) alkatrészeinek javítása. A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő képes a meghibásodott berendezés műszaki hibáinak okait megkeresni és megjavítani. Ezután pedig ellenőrizni a megjavított berendezés üzemképességét. Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő tanfolyam becsatlakozási lehetőség!
Vállalati (munkahelyi)/egyéni tanulói csoportok részére egyaránt. Továbbképzés, szakmai továbbképzés, Családsegítőknek, Pedagógusoknak, köznevelési dolgozóknak.
A legújabb tanfolyamok, 2022 képzések, 2022 tanfolyamok. Budapesten 2022-ben a legkeresettebb képző a MODELLÓ! A MODELLÓ KÉPZŐ INTÉZET ORSZÁGOS KÉPZŐKÖZPONTJA.
Új szakma: Pedagógus/Családsegítő munkatárs
A MODELLO képzések, felnőttképzés, 2022-ben a legkeresettebb képző a MODELLÓ, piacvezető felnőttképző intézet Magyarországon, országos lefedettséggel.
A MODELLO felnőttképzési intézet folyamokat szervez és valósít meg országos lefedettséggel. A MODELLO az általa szervezett tanfolyamok megvalósítása során nem csupán az oktatói naprakész tudásával, hanem az oktatási anyagainak (tananyagainak) folyamatos frissítésével és naprakészen tartásával egyaránt kiemelkedik konkurensei közül.
A MODELLO a különböző szektorokba tartozó álláskeresőknek és munkanélkülieknek segít új szakmát tanulni, és szerezni annak érdekében hogy nagyobb eséllyel tudjanak elhelyezkedni az elsődleges, vagy a másodlagos munkaerő piacon. Pedagógiai- és családsegítő munkatárs tanfolyam a MODELLO-nál. PEDAGÓGIAI- ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS KÉPZÉS.
Felnőttképzés- www.felnottkepzes.hu
A MODELLO egyik legismertebb, és egyben legnépszerűbb képzése, amelyik felkészíti a képzésben résztvevőket arra, hogy, a képzés sikeres elvégzését, és a sikeresen letett vizsgát követően a frissen megszerzett bizonyítványuk birtokában helyt tudhttp://www.felnottkepzes.hu/tanfolyam/?filter_name=pedag%C3%B3giaijanak állni bármelyik gyermekjóléti szolgálatnál, vagy gyermekotthonnál elhelyezkedve. A képzés során mind az alapkövetelményeket, mind pedig a szakma speciális követelményeit egyaránt elsajátíthatják a képzésben résztvevők.
A MODELLO a hazai felnőttképző intézmények közül az egyik legrégebbi, és egyben legtöbb tanfolyamot megvalósított, és legtöbb végzett képzésben résztvevővel rendelkező intézete.
A piacvezető oktatási intézet több, mint 17 éves szakmai múltra tekint vissza, melynek során időről-időre újította meg magát, s újabb és újabb képzéseket, tanfolyamokat indított el. A MODELLO egyedülállóan sokféle képzéssel várja tanulni vágyó érdeklődőket. A felnőttképzés területén élen jár, hiszen folyamatosan figyelemmel kíséri az igényeket és a munkaerő-piac, valamint a jogszabályi háttér változásait egyaránt.
A MODELLO Felnőttképző Központ az ország egyik vezető képzője, amely több mint 17 éves tapasztalattal rendelkezik. A MODELLO-nál a képzésben résztvevők szakmai, személyes fejlődését támogató, sokrétű kommunikációs gyakorlatokon is részt vesznek a tanfolyamok keretében, mellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy minél hatékonyabban és magabiztosabban álljanak be a munkaerőpiacra. A MODELLO tanulói valódi piaci információkhoz jutnak az elméleti tudás mellett.
FELNŐTTKÉPZÉS
TANFOLYAM
Kategória:Egyéb| Induló tanfolyamok, új képzések, felnőttképzésben! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva